Indító műhelytalálkozó
Kiemelt
Indító műhelytalálkozó
2012. június 27-én, Szentgotthárdon a Szlovén Köztársaság magyarországi Konzulátusi épületében került sor a Szlovénia-Magyarország Határon átnyúló Együttműködési Program kereté...
Eseménynaptár

Indító műhelytalálkozó

2012-07-27
Indító műhelytalálkozó
2012. június 27-én, Szentgotthárdon a Szlovén Köztársaság magyarországi Konzulátusi épületében került sor a Szlovénia-Magyarország Határon átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló Területi információs- és fejlesztési hálózat kialakítása, REG-NET projekt első induló műhelytalálkozójára.

A rendezvény házigazdája Dušan Snoj Főkonzul, aki köszöntőjében üdvözölte és kiemelte a határon átnyúló programok lehetőségét, jelentőségét, mind az együttműködés, mind a közös tervezés és fejlesztés területén.

A műhelytalálkozón a sajtó és meghívott szakmai partnerek, jövőbeli együttműködő szervezetek képviselői, vezetői számára a projektet Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke mutatta be. A projektben résztvevő partnerek: Vas Megyei Önkormányzati Hivatal, Muraszombati Fejlesztési Központ , BISTRA Tudományos - Kutató Központ Ptuj, Mura Regionális Fejlesztési Ügynökség Kft. A REG-NET program, mely a 2007-2013-as időszakban létrejött, megvalósult programokra építve a teljes partner térkép elkészítésével a 2014-2020-as támogatási időszak tervezését előkészíti, tartalmazza egy Magyarországon és Ausztria határ-menti területén működő térinformatikai rendszer kialakítását, megteremtését a szomszédos Pomurje régióban. A pályázati partnerek illetékességi területén felvállalt partnerségi hálózat kialakításáról, a rendszer lehetőségeiről Aleš Skalič, a Muraszombati Fejlesztési Központ képviseletében adott tájékoztatást.

A rendezvényen tájékoztatta a jelenlevőket Dr. Fekete Katalin, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Határon Átnyúló Területi Közigazgatási Kapcsolatok Főosztályának vezetője az ETT alapítás magyarországi gyakorlatáról és tapasztalatairól, valamint az elkövetkező időszak együttműködési lehetőségeiről.

Mind a partnerek, mind a meghívott vendégek Oláh János GIS szakértő előadásában betekintést nyerhettek a térinformatikai rendszer kiépítéséről, a rendszer műkötetéséről, annak felbecsülhetetlen jelentőségéről.

A szentgotthárdi találkozó mind a magyar, mind a szlovén partnerek számára rendkívül hasznosan zárult: Halinka Péter, a NYDRFÜ Stratégiai Igazgatója, mint külső szakértő vezette a záró műhelyfoglalkozást, amelyen a résztvevők a meglevő projektfeladatok mellett nagy hangsúlyt fektettek, közös tervezési és fejlesztési elképzelések összehangolására, kiemelve a következő időszak együttműködési lehetőségeit.

Kapcsolódó képek
Vissza a kategória oldalra
Aktuális
TANULMÁNYÚT SZLOVÉNIÁBAN 2014-12-05 Középpontban a fejlesztés c. Reg-Net konferencia 2013-09-25 Közös szervezeti elhatározásokat véglegesítő szombathelyi munkatalálkozó 2013-09-20 Területfejlesztési fórum megalakulását előkészítő magyarországi munkacsoport találkozó 2013-09-10 Reg-Net képzés, 2013. július 1-5 2013-07-01 Közös Határon Átnyúló Területfejlesztési Fórum 2013-05-29 Zala megyei műhelytalálkozó 2013-02-18 Műhelytalálkozó, Zalaegrszeg 2012-09-19 Vas megyei műhelytalálkozó 2012-09-18 Indító műhelytalálkozó 2012-07-27
Nyilvánosság
Projektfejlesztési műhelytalálkozó 2014-11-19 REG-NET Partnertalálkozó 2014-03-11 REG-NET – Területi Információs- és Fejlesztési hálózat kialakítása 2014-04-24 REG-NET Partnertalálkozó 2014-10-15 Indító műhelytalálkozó 2012-07-27 Vas megyei műhelytalálkozó 2012-09-18 Zala megyei műhelytalálkozó 2012-09-19
Fotógaléria
REG-NET Partnertalálkozó (2014. március 11.)REG-NET Partnertalálkozó (2014. március 11.) 2014-03-11 Partnertalálkozó (2012-10-24)Partnertalálkozó (2012-10-24) 2012-10-24

További fotógalériák
SIHU
Térkép
Partnerek:
ZRS BistraVas Megyei Önkormányzati Hivatal Murska Sobota Fejlesztési KözpontRegionális Fejlesztési Iroda Mura Ltd.